Mogyorós csokihabbal töltött, narancsos tejcsokoládé bonbon


Az első szárnypróbálgatásaim, mint bonbonista ezzel a nem épp rövid nevű kis alkotással kezdődtek.
Államvizsgára készülődés alatt tört rám a vágy, hogy mindenféle édességet gyártsak, ha lehet minél többféle ízben. A neten való "röpködéseim alkalmával" egyik kedvenc gasztro blogomon találtam bonbonokat, innen az ötlet.

A hozzávalók:
2 tábla tejcsoki (Tibi csoki teljesen jó)
1dl tejszín
pörkölt mogyoró
egy fél narancs reszelt héja




A csokit gőz fölött óvatosan felolvasztjuk,belereszeljük a fél narancs héját, majd az olvadt csokival bevonjuk a bonbonforma belső falát. Figyelni kell, hogy mindenhova jusson, különben a töltelék angolosan távozni fog. A kikent formát hűtőbe tesszük,míg hűl készülhet a töltelék. A tejszínt habbá verjük, kb. 1,5 evőkanálnyi olvasztott csokit  és apróra vágott pörkölt mogyorót keverünk hozzá. Figyeljünk, hogy a csoki ne legyen túl meleg, mert a tejszínhab összeeshet. A mogyorót én házilag pirítottam, néhány szemet apróra vágtam és egy serpenyőben néhány perc alatt megpirítottam. Kb fél óra alatt megfelelően megdermed a csoki, ekkor a kikent formákba adagoljuk a tölteléket( nem sok töltelék kell bele) és lezárjuk olvasztott csokival. Újabb fél óra hűtés után már kész is a saját készítésű bonbonunk :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések