Moszkauer

Hol máshol jött volna szembe velem ez a recept, mint a csakapuffinon, persze közben kicsit változtak az arányok  :) nem is én lennék...
Csodálatos íze van, igazi karácsonyi hangulatot teremt a dió, kandírozott narancshéj és csoki harmóniája.
Én ajándékba készítettem néhány kedves ismerősömnek, de úgy érzem karácsonyig még szükség lesz egy újabb adagra, hogy a rokonok se maradjanak ki ebből a karácsonyi élvezetből :)


Amire szükség lesz:

25 dkg dió
1,2-1,3 dl tejszín
15 dkg cukor
9 dkg vaj
7 dkg kandírozott narancshéj
12 dkg csokoládé
2,5 ek zabliszt

A diót durvára kell törni, én ezt egy tiszta konyharuha és egy nyújtófa/húsklopfoló segítségével tettem meg. Több helyen is azt olvastam, hogy a darált dió nem megfelelő ehhez a sütihez, szóval szánjatok rá időt, bár lehet, hogy egy ügyes kis aprítóval is lehet durvára darálni ;)
A kandírozott narancshéjat én előző nap készítettem ( 3 narancs héja elegendő ehhez a mennyiséghez), vékony csíkokra vágva. Ezt most felaprítottam.
A tejszínt a cukrot és a vajat egy lábosba tettem és alacsony lángon melegíteni kezdtem, hogy elolvadjon a vaj és a cukor. Majd hozzáadtam a diót és a kandírozott narancshéjat is, pár percig együtt melegítettem őket, végül a tűzről lehúzva még 2,5 zablisztet adtam hozzá. Biztos vagyok benne, hogy bármilyen más liszttel is tökéletes, de nálam csak ilyen volt itthon :)
Míg vártam, hogy kihűljön a masszám előmelegítettem a sütőt 180 fokra, majd körülbelül fél diónyi adagokat pakoltam sütőpapírra és lapogattam kis koronggá egy vizes kanál segítségével. Több helyen is azt olvastam, hogy ez majd szétfolyik, szóval az első adagot 3-4 cm-es távolságokra helyeztem el egymástól. Na az én variációm nem folyik szét, szóval bátran tegyétek közelebb egymáshoz a kis halmokat és óvatosan lapítsátok a nektek megfelelő vastagságúra.

Ez után kb. 10 perc alatt sül meg, de ez függ a sütőtől és a süti vastagságától is, akkor jó, ha a széle már aranybarna kezd lenni.
Míg hűlnek a kis korongok 10 dkg csokit felolvasztunk gőz fölött pár csepp olajjal, majd mikor teljesen felolvadt levesszük a gőzről és hozzáadjuk a maradék csokit és elkeverjük benne. Ettől szép fényes marad majd a csokimázunk. Most már csak annyi dolgunk van, hogy a korongok talpát bekenjük csokival és rövid ideig hűtőben tartva rádermesszük.


...és szuper csomagolást lehet kapni a KIK-ben :)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések