szamóca lekvár, paleo módra

A lekvár főzés nekem mindig olyan dolog volt, ami szorosan kapcsolódik a nyárhoz, de még szorosabban az anyukámhoz. Mikor kisebb voltam, mindig segítettem neki befőzni, ő tipikusan olyan anyuka aki mindent befőz, ami nem tud elszaladni előle, de legalább is lekvárt csinál belőle.
Így mikor az egyik barátom megkért, hogy segítsek neki dzsemet készíteni, mert mindenféle okokból nem ehet répa cukrot, rögtön felcsillant a szemem.
Be is szereztünk 9 kg epret, mert elvetemültek vagyunk és belecsaptunk.









Az epret megtisztítottuk, feldaraboltuk, majd föltettük főni. 


Barbi serénykedik! Remélem nem haragszik meg a nyilvánosságért :)

 Kilónként 30 dkg xilittel édesítettük. Nem tudom, hogy a dzsemfix mennyire fér bele a paleoba, de mi úgy döntöttünk, hogy az 1:1 es, még határeset, így kilónként egyet abból is hozzáadtunk és a hátoldalán lévő utasítások alapján fejeztük be a főzést.
A forró dzsemet az előtte alaposan elmosott és forró fürdőbe helyezett üvegekbe szedtük és kevés nátrium-benzoáttal tartósítottuk. 

Dunsztba tettük és egy napig ott is hagytuk. 
Ezzel el is készült a dzsemünk :)

Megjegyzések

  1. Ami a lényeg, hogy nagyon finom!!!! Csodállak titeket, én ugyan enm főznék be ennyi gyümit, képtelen lennék rá. A legjobb az első montázskép, valami puccos főzőújságba is szupi lenne :) PErsze Barbi is! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések